1.rész

2019 tele

Nem születtem gazdag családba, ezt mindig is tudtam...vagyis azt hiszem, hogy tudtam. Olyan emberekkel élek együtt, akiket nem tudok a szüleimnek tekinteni, hisz nem is emlékszek rájuk. Ők azt mondták nekem, hogy balesetem volt és az amnéziám miatt nem emlékszem semmire. Nem tudom, hogy ebből mennyi az igazság, mindenesetre, már egy éve élek ott velük és még mindig nem tudtam igazán megszokni a dolgokat.

- Harumi, menj el a boltba vásárolni! - már elég későre járt, de végül muszáj volt elmennem, különben megint bezárás lett volna a vége. Magamra kaptam a kabátomat és elindultam, a legközelebbi bolt felé, ami még így is tizenöt perc járásra volt a háztól, ahol hárman éltünk. Szerencsére, nem kellett sok mindent vennem, így a vásárlás részt, hamar letudtam. Épp igyekeztem hazafelé, mikor az egyik sikátorban, egy különös fényt vettem észre. Normális esetben, eszembe se jutott volna követni, de most mégis megtettem. Valami nagyon vonzott, ahhoz a fényhez és nem tudtam ellenállni neki. Egyre közelebb és közelebb merészkedtem, mikor valaki befogta a számat.

- Most szórakozunk egy kicsit! - suttogta a fülembe, egy mély és nagyon kellemes férfi hang. A szívem a torkomban dobogott, mert fogalmam sem volt, hogy mégis mihez kezdhetnék most. A mobilomat nem mertem elővenni, mert nem tudtam, kivel állok szemben. A férfi a számhoz szorított valamit, aminek nagyon erős illata volt és a szemeim automatikusan lecsukódtak.

Egy vakító fény zavart fel. Még mindig homályos volt a látásom, a fejem pedig lüktetett, mintha szét akarna robbanni. Próbáltam megmozdulni, de a kezeim ki voltak kötözve, a lábaim szintúgy.

- Felébredtél Csipkerózsika? - az idegen, végre megmutatta magát. Hosszú, kissé tépett, szőke haj, mélybarna és titokzatos szempár, kaján mosoly, egyszóval tipikus lelenc gyerek képét mutatta. Gyengéden megsimogatta a karomat, én pedig igyekeztem tudomást sem venni arról, hogy milyen jól esett ez.

- Mit akarsz tőlem? Meg akarsz ölni?

- Miért akarnálak megölni? Most munkaidőn kívül vagyok, ilyenkor jó eséllyel nem ölök meg senkit. 

- Munkaidőn kívül? Más szóval, te bérgyilkos vagy?

- Vág az eszed kislány. Téged nem azért hoztalak ide, hogy megöljelek, abban semmi szórakoztató nincsen! - kigombolta, a kissé szakadt sárga ingét, majd a földre hajította. Kezdtem érteni, hogy mégis mit értett ő szórakozás alatt.

- Miért akarod ezt tenni velem? Hiszen velem nem járnál jól! Nem vagyok, sem gazdag, sem szép, millió ilyen lány van, akkor miért pont én kellek neked? - kiabáltam rá, mire elkapta a torkomat.

- Túlságosan is emlékeztetsz valakire, ezért gondoltam kipróbálom, hogy te is olyan jó vagy e, mint ő! Egyébként meg, nem vagy te csúnya, épp ellenkezőleg. A gyönyörű barna hajad, a rémülettel teli barna szemeid, a vöröslő ajkaid, egyszerűen tökéletesek! - beleharapott az ajkamba olyan erővel, hogy azt senkinek sem kívánom. Egyszerűen nem éreztem mást, az undoron kívül. Borzasztó volt, de tudtam, hogy a neheze még csak most jön.

- Mi a neved? Legalább azt áruld el, mielőtt megteszed!

 - Miért olyan fontos neked?

- Csak mert, szeretném tudni, annak a nevét, akivel először leszek együtt! - láttam, hogy egy pillanatra ledöbbentettem.

- Tehát, még soha nem voltál együtt senkivel?

- Nem, ez lesz az első! Nos, akkor elárulod végre, hogy hívnak?

- Semi, a nevem Semi! - szóval Semi? Nem egy megszokott név, annyi biztos. Legbelül továbbra is rettegtem, de tudtam, hogy ez elől nem menekülhetek el. Behunytam a szemem, hogy ne kelljen lássam mit fog tenni velem. Először, csak azt éreztem, hogy az ajkaival simogatja a nyakamat, majd a fogaival megharapta a nyakamat. Ez már elég erős fájdalommal járt, de még nem érte el a fájdalom küszöbömet. Egy ideig, újra finom csókolgatott, majd leszaggatta rólam a ruhát. Még véletlenül sem akart elengedni, biztos attól félt, hogy akkor megszöknék. Igazából, az nem is lenne olyan rossz, kár, hogy erre esélyem se volt. Behunytam a szememet, hogy ne kelljen látnom, mit művel velem. Éreztem, ahogyan csókolgatja és simogatja a combomat. Talán bolond vagyok, de nagyon kellemes érzés volt. Aztán hirtelen egy nyilallást éreztem alulról. A szívverésem felgyorsult és kezdtem egyre szaporábban venni a levegőt. Éreztem, hogy egyre több erő száll ki a testemből. Majd éreztem, ahogyan belülről kezd el simogatni. A zilálásom kezdett megszűnni és már csak elfordított fejjel pihegtem várva, hogy mikor hagyja már abba. Hirtelen kihúzta belőlem a kezét, majd fölém hajolt és elmosolyodott.

- Utálom, ha hazudnak nekem! - kioldozta a kezeimet és a lábaimat, majd ismét elkapta a torkomat.

- Mégis, mit akarsz most csinálni?

- Mondtam már, hogy gyűlölöm a hazugokat? Hiszen te nem is voltál szűz! - rivallt rám, engem pedig a hideg is kirázott a hangjától.

- De igenis az voltam, senkivel sem voltam még együtt!

- Hát én, nem úgy láttam! Te is csak egy ugyanolyan hazug ribanc vagy, mint a többi! - elkapta a karomat és felrángatott az ágyból.

- Semi, mit akarsz csinálni?

- Mit gondolsz? Természetesen megszabadulok tőled, már nincs rád szükségem! - a karomnál fogva kirángatott az ajtón, majd az orrom előtt becsapta. Nagyon meg voltam ijedve, még soha nem éreztem magamat ennyire megalázva. Persze tudtam, hogy eleve nem akart tőlem semmi komolyat, de ez azért már tényleg túl sok volt nekem. Igyekeztem kicsit rendbe szedni magamat, hogy az anyámék ne jöhessenek rá arra, hogy mi történt. Letöröltem a könnyeimet, megigazítottam magamon a szakadt ruhámat és elindultam haza. Tudtam, hogy otthon meg lesz ennek a böjtje, de vállalom akár az örök bezártságot, ha cserébe megszabadulhatok ettől az egész rémálomtól. 

- Harumi, mi a fene történt veled? - kérdezte az anyám, de én mertem mondani semmit sem.

- Csak sötét volt, ezért egy kicsit eltévedtem.

- Akkor miért van szétszakítva a ruhád? Tudod te mennyibe fájt ez nekem? Menj fel és öltözz át, utána gyere le vacsorázni!

- Most nem vagyok éhes, inkább lefekszem aludni! - felszaladtam a szobámba, majd magamra zártam az ajtót és hagytam, hogy a könnyeim utat törjenek maguknak. Borzasztóan éreztem magam. Most először kerültem ilyen közel egy férfihoz és erre ő kirángat a lakásából? Mégis miért érzem mégis azt, hogy újra látnom kell őt? Amit Semi tett velem az undorító, de mégis ő csinált nőt belőlem.

1 hónappal később

Az utóbbi időben elég nyúzott voltam. Nem tudtam a főiskolán sem odafigyelni. Állandóan szédültem, a hányinger kerülgetett és egyfolytában letört voltam. Aztán az egyik nap, az osztálytársam és az egyetlen barátnőm Emina behozott egy terhességi tesztet. Először nem akartam megcsinálni, mert szinte biztos voltam az eredményben, de Emina meggyőzött, hogy tegyem meg. Az eredmény, teljesen ledöbbentett. Ott virított feketén-fehéren a két csík. Csak döbbenten tenyereltem a mosdó felett, miközben a tesztet bámultam. Emina igyekezett megnyugtatni, hogy a tesztek is tévedhetnek, ezért jobb ha minél előbb elmegyek egy nőgyógyászhoz, de képtelen voltam megnyugodni. Egyre csak az járt a fejemben, hogy a baba apja csak Semi lehet és senki más. Ő biztosan nem akarná a gyereket, hiába mondanám el neki. na és a szüleim? Vajon ők mit fognak szólni mind ehhez? Ilyen és ehhez hasonló kérdések cikáztak a fejemben. Végül mégis elmentem az orvoshoz, aki megerősítette. Mondott még valamit arról, hogy mire kell odafigyelnem, de én azt már meg sem hallottam. Csak arra tudtam gondolni, hogy mi lesz majd a babával, hiszen nem vagyunk gazdagok, neki már nem tudnám megadni azt ami járna neki. Elgondolkodtam azon, hogy jobb lenne ha nem tartanám meg a babát, így kímélve meg őt a lehetséges szenvedéstől, ami várna rá. Hazafelé menet, több variáció is átfutott az agyamon, hogyan mondom majd el a szüleimnek az igazat, mégis féltem megtenni. Nem tudom, mit fognak majd reagálni rá.

- Megjöttem! - motyogtam, inkább csak magamnak.

- Harumi, milyen volt ma az iskola? Az apád még nem érkezett haza!

- Anya, mondanom kell valami, nagyon fontosat!

- Mond csak, történt valami, amiről tudnom kell?

- Ma elmentem az orvoshoz a rosszullétek miatt és megtudtam, hogy babát várok! - az utolsó szót igyekeztem minél halkabban kimondani, de az anyám döbbent arcát látva, nem jött össze.

- Ki az apja?

- A neve Semi és nos, ő egy bérgyilkos. Amikor egy hónapja elmentem a boltba, visszafelé menet elkapott és megerőszakolt! Mástól nem lehet az a gyerek!

- Mégis, hogy gondoltad ezt? Van fogalmad arról, hogy mit fognak rólunk gondolni az emberek? A lányomat felcsinálta egy közönséges gyilkos? Ezt egyszerűen nem tudom elhinni! Tudod mit, fogd ezt! - a táskájából elővett egy kis köteg pénzt és a kezembe nyomta.

- Ez meg micsoda?

- Minden megtakarításunk! Most szépen menj és vetesd el azt a gyereket! Nem kell ide még egy gyerek, épp elég voltál nekünk te is!

- Hogy érted azt, hogy én is? - emeltem fel a hangomat.

- Te komolyan azt hitted, hogy mi vagyunk a szüleid? Csak az utcán találtunk rád, mert úgy kóvályogtál, mint akinek elment a józan esze. Folyton azt óbégattad, hogy adják vissza a gyerekemet!

- Ez egyszerűen nem lehet igaz! Hiszen azt mondtátok egy baleset miatt nem emlékszem rátok! - éreztem, hogy a szemeim megteltek könnyekkel, de igyekeztem erős maradni.

- Te ezt komolyan elhitted! Ha meg akarod tartani a gyereket, akkor azt ajánlom keress magadnak egy másik lakást, mert ide nem kell egy visítozó gyerek!

- Hát jó, akkor elmegyek innen! Ezt fogd, nekem nincs szükségem a pénzedre! - a kezébe nyomtam a pénzt és dühösen kiszaladtam a házból. Elképzelni se tudtam, mihez fogok kezdeni. Egyre csak az járt a fejemben, hogy a szüleim nem a valódi szüleim és nem ez a pici lesz az első gyerekem. Akkor meg mégis hol lehet az a gyerek, akiről az előbb beszélt? Fogalmam sem volt, hová mehetnék. Elvégre nem emlékeztem semmire sem, így nem tudtam, hogy vannak e még élő rokonaim, akikhez mehetnék. Egyetlen opció volt csupán, mégpedig, Semi. Bár az elején megfogadtam magamnak, hogy nem teszem meg, inkább békén hagyom őt, de mégis csak ő a gyerek apja, ezért ő is felelősséggel tartozik érte. Szerencsére emlékeztem még, merre kellett menni. Visszamentem a sikátorhoz, ahol a kopott vörös téglafalba, be volt építve, egy hamuszürke ajtó. Bekopogtam és vártam.

- Te meg mi a fenét keresel itt? - Semi egy sárgászöld esőkabátban volt, ami még inkább megmutatta, azokat a mélybarna szemeit.

- Beszélni akarok veled!

- Megmondtam nem? Utálom a hazug ribancokat, mint te!

- Sértegess csak, amíg csak akarsz, meg tudom védeni magam!

- Azt észrevettem! Na, meddig akarsz még ott állni? - elkapta a csuklómat és berántott az ajtón, amit be is csapott magunk mögött.

- Semi, nézd amit most mondani fogok, az egy nagyon komoly dolog, ezért kérlek, ne legyél miatta ideges!

- Csak bökd ki, miért vagy itt!

- Terhes vagyok! - böktem ki, mire Semi ledermedt. Elképzelni se tudtam, mi járhat a fejében, de az arckifejezése nagyon megijesztett.

- Az képtelenség! Mégis, hogy eshettél teherbe egyetlen éjszakától! - kiabált rám, mire az egész testem összerándult.

- Nem tudom, de megtörtént! Semi, kérlek segítened kell nekem!

- Azt lesheted! Inkább menj és vetesd el a gyereket!

- Kérlek Semi, rajtad kívül már nem számíthatok senki másra! A szüleim, legalábbis azok, akiket annak hittem, kidobtak a házukból, mert nem kértek a gyerekből! Tudom, hogy ez túl nagy kérés, de kérlek had maradjak itt nálad!

- Mégis, miért kellene megengednem, hogy itt lakj? Hiszen még csak nem is érzek irántad semmit!

- Tudom, ahogyan én sem irántad, de szeretném, ha a gyerekem, a gyerünk megszülethessen, de ez nem fog menni, ha te is kidobsz engem az utcára!

- Milyen fárasztó vagy! Mégis mire lennél képes, azért a kölyökért?

- Bármire, akármire képes vagyok érte!

- Ismertetem a szabályokat: Én mindennap elmegyek dolgozni. Mire hazaérek, a ház csillogjon, legyen ebédem és vacsorám. Ott aludhatsz a szobában, de ha fel mersz engem ébreszteni, akkor repülsz a házból, megértetted? - bólintottam egyet, majd megkönnyebbülve leültem a kanapéra.

- Megteszem, amit kérsz tőlem. Semi, annyira hálás vagyok neked!

- Nem miattad teszem, hanem a kölyködért! Ha már tényleg az enyém, akkor kénytelen vagyok itt tartani téged.

- Mond csak, miért nem örülsz annak, hogy lesz egy kisbabád?

- Először is, semmi közöd nincs hozzá. Másodszor, nem kell, hogy őt is elveszítsem, mint a másikat! - másik kisbaba, szóval Semi-nek is volt már korábban gyereke?

- Úgy érted, meghalt?

- Ezt mondtam nem? Most inkább menj és aludj. Ha majd felébredtél, neki is láthatsz a munkának! - bólintottam egyet, majd bementem Semi szobájába. Nos, senki sem mondta, hogy ez egy könnyű együttélés lesz, de a baba érdekét kell szem előtt tartsam, nem pedig a sajátomét. Márpedig ha a baba érdekében, egy bérgyilkos mellett kell élnem tovább, hát akkor megteszem. Kisbabám, kérlek tarts ki addig, amíg világra nem jössz. Meglásd, utána már egy sokkal jobb élet fog kezdődni a számodra.